Hiszti-time!

Mert már olyan régen volt.
Nos.
Miért, miért miért miértmiértmiért van az, hogy azok a... emberek, akik fognak egy gyönyörű fanartot, aztán nagyon igényesen lekopírozzák a papírkájukra, azok millió húdeszép húdejó tanítsmester deügyesvagy és társait kapnak, engem meg kritikára sem lehet méltatni.
Félreértés ne essék, nem saját magamat akarom fényezni, mert abszolút nem vagyok elégedett a saját rajzaimmal, sőt, és tudom, hogy tele vannak hibával, de miért érdemel valaki olyanért BÁRMIT is, ami nem az ő ötlete, nem az ő vonalai, csak lemásolta? És az én munkám miért nem ér annyit, hogy oda lehessen bökni, hogy 'fú a keze az béna, meg a satöbbi, de mondjuk ez tetszik, gyakorolj még'? Azért mert nem tökéletes? Hát azoké sem, akik elcsúszva másolják le a monitorjukról!
Ez a hihetetlenül kínzó tehetetlenség érzése... hogy ezeket mégis többre tartják.
Csak független vélemény nélkül nagyon nehéz fejlődni. Nekem soha senki nem magyarázta el, hogy hogyan rajzoljak ezt vagy azt, soha nem jártam művészeti iskolába vagy különórára. Soha nem nyertem versenyt, nem értem el sikereket azzal, ami az életemet jelenti. Hiába küzdök vele, nagyon lassan és minimálisat fejlődök. És bevallom, rosszul esik, ha a barátaim, esetleg osztálytársaim megdicsérnek. Mert túloznak. Nem tudok mit kezdeni azzal, ha valaki azt mondja, 'én ennyinek is örülnék', mert nekem nem ez a célom. Jövőre a 11. osztályt kezdem, mégsem tudok arányos embert rajzolni. Sem realisztikus arcokat. Az anatómiával meg köszönőviszonyban sem vagyok. Én ilyen irányban szeretnék továbbtanulni, de a tudásom a béka segge alatt van. Faktot is abban bízva választottam, hogy 'ahh, 10. végére már menni fog úgyis', de hááát nem. Ha nem vesznek fel sehova, mihez kezdek? Mehetek virágokat ültetni meg szemetet szedni a parkba?
De... hogy jutottam el a gyűlölöm a másolókat témától a továbbtanulás nehézségeihez?