Kyrie követte Roxanne-t az előadóteremmé avanzsált konyhába. Dylan persze fel sem pillantott a re...tilavitás elmélet elmés elmagyarázásából, elvégre is hallgatósága álmélkodva, szinte majdhogynem csészeszájtátva követte figyelemmel, hogy mit mond. Kyrie örömmel konstatálta, hogy a fiútól legtávolabb eső szék üres, így helyet is foglalt. Kitűzte a kis 'ENYÉM' feliratú zászlócskáját a vár orma helyett a szék támlájára. Roxanne remek vendéglátási érzékről tanúbizonyságot téve letett egy tál süteményt a lány elé, majd fogyasztásra buzdította. Kyrie először a gonoszabbik énjére hallgatva úgy gondolta, hogy majd jól nem eszik belőle, ezzel megsértve a házigazda becses önérzetét. Ám eme szándékát több sajnálatos körülmény közbenjátszása miatt kénytelen volt feladni. Előszöris befutott a jobbik énje, aki egy védtelenül hagyott mahagóni baseball ütővel más pályára állította a rosszabbikat. Aztán ugye a rendes biológia folyamatok is ott voltak mint befolyásoló tényezők, ergo Kyrie választására behatással volt az a szörnyűséges Pavlovi reflex, meg az égtelen gyomorkorgás. No és persze az is ösztönzőleg hatott, hogy Roxanne vigyorgott, mint akinek hatosa van az ötös lottón.
Kelletlenül bár, de elvett egy süteményt. Éppen időben, ugyanis az Agyagedény professzor került épp sorra Dylan pohárkonferenciáján, ő pedig köztudottan egy igen nagy köcsög volt, alkalmas sok víz és egyéb folyadék tárolására, emellett unalmas is, tehát érthető módon nem kelhetett versenyre pár csokoládés csodával. Dylan egy 'Süti!' felszólalással maga elé húzta az egész tányért, és onnantól kezdve Kyrie-nak sem volt már olyan szimpatikus. A süti.
Tűnődve pislogott Roxanne felé. Az járt a fejében, hogy hátha az asszony tud neki némi magyarázattal szolgálni. Vagy némi élelemmel. Elvégre ő tűnt legnormálisabbnak az egész bagázsból... Ám a kérdezés magában hordozta a veszélyt, hogy válaszolni fognak, rosszabb esetben szakrálisan megyilkolják, és komposztként fogja tengetni a napjait.
Mély levegőt vett. Tudta, hogy aki nem mer, az nem lehet merőkanál.
- Öhm... elnézést, de... szóval, nem tetszene tudni leszedni ezt a vackot? - kezdte kissé vonakodva.
- Nem tetszene - hangzott a gyors felelet. A nő hangja nem árult el semmit, és Kyrie még csak az arcát sem látta, mert neki háttal babrált valamit a tányérokkal.
- De... - próbálta ismét Kyrie. - Legalább megnézhetné!
- Minek?
- Mit minek? - kérdezte Corvin, aki a fene tudja, hogyan került ide. Meg azt, hogy eddig hol tartózkodott, és mivel foglalotoskodott. Undok paparazzó módjára belemászhatnék a magánéletébe, de nem teszem, hiszen ez csak őrá és a két kezére tartozik.
- Te hol voltál? - kérdezte Roxanne a férjére nézve, de Kyrie megakadályozta a mélyeb eszmecserét azzal, hogy a Dylan elől elszedett süteményt (amit ugyan ő maga a világért meg nem evett volna, nehogy hülyeitiszt kapjon) Corvin orra alá dugta.
- Mi a...? Mit akarsz?
- Csak mindössze annyit, hogy a bácsi beépítse ezt a kalóriagazdag, édeskés ízű táplálékot az anyagcserefolyamatába.
- He? - kérdezte lényegretörően a férfi.
- Egyé'! - fordította Roxanne.
- És miután befejezte, megengedem, hogy segítségemre legyen eme becses helyen - mekegte Kyrie. Remélte, hogy hamarosan megszabadul a gyűrűtől, és ezzel a defektes társaságtól is. A karórájára is minden bizonnyal türelmetlenkedve pislogott volna, ha nem hagyta volna éppen otthon. Időközben végre valahára Corvin is befejezte az evést, és elégedetten hátradőlt a széken, amin ült. Ez viszont eléggé kacagtató cselekedet volt, ugyanis az ülőalkalmatosságnak nem volt háttámlája. Miután visszanyerte az eszméletét, Kyrie-hoz fordult.
- Na, hadd nézzem meg közelebbről – szólt, a lány pedig engedelmesen odanyújtotta a pracliját. A féri csak hümmögött, érdemleges információ nem hagyta el a száját. – Szép munka, bizonyra sokat érhet…
- Az engem nem érdekel – szólt közbe Kyrie indulatosan.
- Mintha már láttam volna korábban… - folytatta Kyrie-ra ügyet sem vetve Corvin. – De vajon hol?
- Szerintem azért, mert tegnapelőtt egy pontosan ugyanilyen – megkockáztatom, ugyanez a gyűrű volt Dylan gondjaira bízva – vetette fel Roxanne.
- Én? – kérdezte az érintett – Ja, igen én. Ez az a gyűrű. Amit Arcane adott nekem. - Dylan arca végtelen felsőbbrendűséget tükrözött, de rá kellett jönnie, hogy a többiek nem vették észre a burkolt önéljenzést, sem pedig, hogy mennyire fontos feladat volt rábízva.
- Ki az az Arcane? - kérdezte Kyrie.
- Egy gonosz banya – vágta rá Roxanne.
- Nem is! – ellenkezett Dylan – Egy nagyon intelligens, és őő…
- Attól, hogy te fülig belé vagy szerelmesedve, még egy gonosz boszorka, és mindennek ő az oka, meg a talpnyalói – zárta le a vitát Corvin. Dylan duzzogva elfordult, és konokul bámulta a szoba bal felső sarkát. Kyrie – ismerve a fiú elmeállapotát – inkább a felnőttekre hallgatott. Viszont, még mindig nem tudta meg, hogy ki a szóban forgó nőszemély, sem pedig a gyűrűtől nem szabadult meg. Bár jelenleg az jobban fúrta az oldalát, hogy mi történhetett a múltban, ami miatt ennyire negatív jelzőket kapott ez az Arcane. Kérdőn tekintett Roxanne-re, hátha kap némi információt.
- Nos… elvégre is, nem árt, ha tudod, mivel állunk szemben – kezdte a nő Kyrie legnagyobb örömére. – Tudod, jópár évvel ezelőtt én és Corvin nem itt éltünk ám. Hanem jó messze, a császári udvarban. Elvégre, hol is szállásolná el a császárné a két fő tanácsadóját? – Egy pillanatra megállt. A hangja komorabban csengett, mint korábban. Mély levegőt vett, majd folytatta: - Tudod… mindenben kikérte a véleményünket, minden döntést velünk hozott meg. De aztán… valami történt. Valami sötét. Fényfölde felett viharfelhők gyülekeztek. Titokzatos, szörnyű teremtmények szedték áldozataikat, mindenki késégbe volt esve. Reigia császárnő remek uralkodó, ha a nép panaszkodik, akkor igyekszik megoldani úgy, hogy a legjobb legyen mindenkinek. Úgyhiszem, a rejtélyes támadások hátterében Árnyvidék állhat. Igen, jól értetted – Kyrie kérdő arckifejezésére válaszul -, gyanis még mindig nem maradtak abba, csak enyhültek.
- Értem – füllentette Kyrie – de…
- Enyhültek, de minimálisan. Jól álcázzák magukat. Na, de biztosan arra is kíváncsi vagy miért tartunk ott ahol.
- Igen, de…
- Egy borongós napon megjelent egy idegen nő, pár kísérőjével. Meglehetősen baljós jelenség volt, de mégis, sikerült befurakodnia a tanácsosok körébe, és az idő múlásával sikerült teljesen átvennie a helyünket – Reigiának nem volt többé szüksége ránk, elbocsátott minket. Persze nem rosszindulatúan, megmondta, hogy továbbra is számít ránk, de a továbbiakban Arcane és az egyik talpnyalója, Zelius töltötte be a tisztséget. Mi pedig – mint látod – még Luminort is messze magunk mögött hagytuk – Roxanne ismét megállt, hogy Kyrie feldolgozhassa a hallottakat.
- Értem… - mondta tömören a lány, majd hirtelen eszébe ötlött valami – Viszont… egyvalami nem világos. Vagy kettő. Szóval, ha egyszer a császárné azt mondta, hogy a tanácsaitokat továbbra is várja, akkor hol a probléma? És… miért nem maradhattatok az palotában? És egyáltalán, miért kellett elhagynotok Luminort?
- Amiatt a szipirtyó miatt – felelte Roxanne helyett Corvin, tudtára adva ezzel mindenkinek, hogy ő is itt van még.
- Ne nevezd így! – szólalt meg Dylan, kizökkenve ideiglenes duzzogási némaságából
- Úgy nevezem, ahogy akarom. Nem értem, miért nem vagy képes még mindig felfogni, hogy az a nő egy számító, gonosz, szívtelen….
A férfi bizonyára még sokáig folytatta volna a barátságtalanabbnál barátságtalanabb jelzők felsorolását, de Kyrie félbeszakította. Már a mondandóját.
- Nos, miután eléggé eltértünk a tárgytól, megkérdezhetem, hogy mégis mikor óhajt segíteni nekem a bácsi?
- Nem tudom eltávolítani a gyűrűt. Viszont, azt hiszem nem is szükséges.
- Nem szükséges? – hüledezett a lány. – Ezt meg… hogy tetszik érteni?
- Egyszerűen. Kölyök, ez nem egy szimpla ékszer. Nagyon értékes, és irtózatos ereje van, ha rossz kezekbe kerül, ki tudja milyen rémségek történhetnek. Figyelj… Őh, Dylan, megtennéd, hogy megnézed, kint vagyok-e?
A fiú szó nélkü felállt az asztaltól, és kisétált az udvarra.
- Tehát… Biztos vagyok benne, hogy a gyűrű erejét Arcane is meg akarja kaparintani. Ezért is bízta Dylanre. Direkt adott meg neki rossz címet, hiszen ha nem adja át, hanem visszatér vele, az a kis ékszer ismét Arcanehez kerül, aki utána állíthatja, hogy Dylan elvesztette, és a gyűrűt soha senki nem keresi többé. Több legyet is ütne egy csapásra. Megszabadulna Dylantől, megszerezné a hatalmat, aztán vannak tippjeim, mi várna Reigiára és Fényföldére.
- De… - próbált Kyrie ellenkezni.
- Értsd meg, kölyök, az a gyűrű nem véletlenül ragaszkodik ennyire hozzád! Neked kell vigyázni rá, az egész birodalom sorsa a te kezedbe – pontosabban ujjadon van! – Corvin egyre indulatosabban beszélt, ami megrémítette a lányt.
Időközben Dylan visszatért, jelentette, hogy nem találta odakünn Corvint, majd lezuttyant az egyik székre, és maga elé húzta a sütistányért. A férfi ügyet sem vetett rá, hiszen szigorú tekintettel fixírozta Kyrie-t, akinél kezdett betelni az a bizonyos pohár málnaszörppel.
- És ha én ezt az egészet nem vállalom? – kezdte ingerülten - Ha nem akarok segíteni? Ha teszek magasról erre az egészre, és mást sem akarok, csak végre hazajutni, és a nagyi sütijéből lakmározni, aztán aludni, és végül felébredni ebből a szörnyű rémálomból?! - Kyrie gondolatai, amelyek már ideérkezése óta foglalkoztatták, a mondat végére egész hangos szavak formájában törtek elő.
- Azt... azt ne...nemm teheted! - dadogta Roxanne.
- Háh! Már miért ne tehetném?
- Mert... ha egyszer valamilyen különös indokkal ennyire... ragaszkodik hozzád a gyűrű, akkor nem utasíthatod vissza! Mi lesz, ha rossz kezekbe kerül?
- Mégis, hogy kerülhetne? Nem vagyok képes levenni! - a lány hangja egyre hisztérikusabban csengett. - Különben is, ki a fenének kellene egy ilyen giccses, ocsmány vacak?
Még mielőtt bárki reagálhatott volna, a kicsi ezüstsárkány smaragdszeme felvillant, és hirtelen közmegrökönyödést kiváltva megmozdult. Olyannyira, hogy elengedte Kyrie ujját, és egy rövid gimnasztikai gyakorlatsorozat elvégzése után aprócska szárnyait kinyújtva a nyitott ablakon keresztül a kéklő ég felé vette az irányt.
Döbbent csend. Az egyik statiszta még levegőt is elfelejtett venni, emlékét kegyelettel megőrizzük, mert most konkrétan senkit nem érdekelt az egészségügyi állapota. Minden szem Kyrie-ra szegeződött, Dylan pedig annyira meglepődött, hogy egy pillanatra még a süteményzabá... evésben is megállt. Az idő szinte megállt, másodpercek csigalassúságú hada következett, természetesen néma csöndben, még a felső sarokban életéért küzdő legyecske is megállt a zizegésben.
